❀ Panorámás apartman a Bükk hegység ölelésében ❀
A leghosszabb túránk volt 2021.-ben, a körtúra 17 km, persze a végén mi még ráhúztunk hármat, hogy kerek legyen. Kb 8 óra gyaloglás a megállásokkal együtt.
Gyönyörű tájon át vezetett az utunk, tündéri kis falucskák, meseszép kilátás, veszélyes szakadék, festői mező! Változatos, szinte minden kilométere látványos, fel a magasba, aztán le a szakadékba, majd át a mezőn, szóval abszolút megérte a fáradságot.
A közel 20 méter mély Damasa szakadék külön élmény, hazánk egyik leglátványosabb sziklahasadéka. Hogyan keletkezett? A látványos, közel 170 méter hosszú sziklaszoros létrejöttében több tényező is szerepet játszott. A Csom-patak az idők folyamán meredek falú völgyet alakított ki, amelyben egyre mélyebbre vágódva mosta alá a hatalmas sziklákat alátámasztó homokos, kavicsos rétegeket. A rétegek közötti vékony agyagsávok alkotta csúszópályán indult meg végül a nagy sebességgel lezajló tömegmozgás, amelyet feltehetőleg a földrengés idézett elő, de a kutatók szerint idővel e nélkül is mindenféleképpen megtörtént volna a leszakadás. A leomló kőzetanyag tömbjei között sok helyen az ember számára is járható hasadékhálózat alakult ki, amely az ágasvári Csörgő-lyuk után hazánk második legnagyobb, több mint 200 m hosszúságú, nem karsztos álbarlangrendszere. A szakadék 20 m körüli mélységében, a tömbök között, a szűk, sötét hasadékokban még nyár elején is 0 °C körüli hőmérsékletet mérhetünk, és az eldugott, mély részeken akár még havat is találhatunk benne.
Elég veszélyes hely, odafigyelést igényel a bejárása, sok helyen kapaszkodva és egyensúlyozva kell menni. Mi nem mentünk le a mélyére, de olvastam, hogy ajánlott védőfelszerelést viselni, ami teljesen igaz is.
A Lázbérci víztározó a magasból látványos igazán, sajnos elég messze voltunk tőle, de így is sikerült fényképet készíteni és megörökíteni a panorámát. Visszafelé pedig a képen is látható réten jöttünk keresztül, igazi élmény volt a szemnek és a léleknek a gyönyörű színei!
Nézd meg a képeket! > Upponyi szoros ☼
A település Egertől nem messze található, festői környezetben, számos látnivalóval és azt mondják ez az ország egyik legtisztább levegőjű helye. Nagyon sok forrás is van itt, sajnos a többsége a szárazság miatt most nem volt aktív. A túra 7,5 km hosszú, aránylag könnyű terepen, gyerekekkel is bevállalható.
Van itt minden, tó, kellemes kiülős padokkal, forrás túraösvény, lombházak, barlanglakások, szép kilátás és pihentető környezet.
Igazán érdemes elmenni ide, egy jó hétvégi program az egész családnak akkor is, ha nem mész messzebb, csak üldögélsz a tó parton.
Nézd meg a képeket! > Noszvaj ☼
Északi tájon járunk, Salgótarján közelében a Medves fennsíkon. Egymástól nem messze Salgó vára és a Somoskői vár.
Salgó bazalttömbjét 5 millió éve vulkáni kitörés hozta létre, melynek emlékeit a mai napig láthatjuk az oszlopos formájú lávatömbökben.
A somoskői vár a szlovák-magyar határon, Szlovákia területén, a Medves egyik vulkanikus csúcsán magasodik. Somoskő települését kettészeli a szlovák-magyar határ, így a település nagy része Magyarországon, míg vára már Szlovákiában található.
A Somoskői vártól alig öt perc sétára található a rendkívül szép somoskői bazaltvízesés vagy más néven bazaltorgona. A vulkáni csúcsból régen feltörő folyékony bazalt kőzuhatag formában szilárdult meg, a világon csak négy helyen van hasonló természeti képződmény.
Ígyhát megjártuk Szlovákiát is, a várba magyar oldalról léptünk be, a várból még vezet egy turista út Szlovákiában, de sajnos idő hiányában arra már nem mentünk el, pedig biztosan szép lett volna.
A nem messze lévő Boszorkánykőről pedig csodás panoráma nyílik a környékre. A hegyet vastagon befedi a kihűlt láva, a néphiedelem szerint a lapos tetejű sziklán boszorkányok táncolnak, innen a neve.
Nézd meg a képeket! > Salgó Vára, Somoskői Vár ☼